Elsősegély tanfolyam Zsombón

2017. szeptember 26.

Tanulj, hogy segíthess!



Elsősegély tanfolyam októberben Zsombón


A program helyszíne: József Attila Közösségi Ház és Könyvtár, Zsombó

A program időpontja: 2017.október 13 (péntek), 9,00 - 13,00 óra


A Generali a Biztonságért Alapítvány 2017 tavaszán meghirdetett pályázatának keretében a szervezet   célja, hogy a megvalósuló program során az elsősegély oktatásban részesülő laikus csoport tagjai vészhelyzetben merjenek cselekedni, tisztában legyenek azzal, hogyan kell segítséget hívni, valamint készségszinten képesek legyenek megkezdeni az elsősegélynyújtást, életmentést.


A tematika magában foglalja  felnőtt csoport számára, 4 órában, a következő témákat: betegvizsgálat, eszméletlen beteg, stabil oldalfektetés, légút-biztosítás, újraélesztés, légúti idegen test eltávolítása, vérzés, sebzések, kötözések, törés, rándulás, ficam, belső sérülések, égés, áramütés, mérgezések, szívinfarktus, stroke, ájulás.


Az oktatásokat a Generali a Biztonságért Alapítvány szakmai partner szervezetek közreműködésével nyújtja, az oktatást képesített oktatók végzik, akik rendelkeznek a szükséges oktatási eszközökkel és anyagokkal.


A DOMINO Közhasznú Alapítvány sikerrel pályázott és Zsombó Nagyközség Önkormányzatával együttes szervezésben valósul meg az elsősegély tanfolyam, melyen a település lakosait szívesen látjuk.


Szerencsés lenne, ha minél többen sajátítanánk el azokat a mozdulatokat, melyek vészhelyzetben életmentők lehetnek.


Várjuk az érdeklődőket!


kép forrása: http://zoomautosiskola.hu/eu-tanfolyam-gyor


Belső képeink tükre...

2017. augusztus 13.

Művészetterápiás önismereti tréning Dr. Sarungi Emőkével


Művészetterápiás önismereti tréning Dr. Sarungi Emőkével!

A DOMINO Közhasznú Alapítvány szervezésében


BELSŐ KÉPEINK TÜKRE

Művészetterápiás Önismereti Hétvége


Időpont: 2017.augusztus 26-27 (szombat-vasárnap)
Helyszín: Zsombó, Kardos Vendégház


Vezeti: Dr. Sarungi Emőke felnőtt- és gyermekpszichiáter, pszichoterapeuta, vizuális pszichoterapeuta


Jelentkezés: dominovilag@gmail.com e-mail címen, vagy az alapítvány vezetőjénél (Barna Klára) személyesen.


Részletek: Az önismeret egyik lehetséges útja, hogy a bennünk élő belső képeinket a művészetterápia eszközeivel megjelenítsük és találkozzunk velük. A vizuális pszichoterápia a művészeti pszichoterápiák egyik ága, amelyben nem az esztétikai megjelenítés, hanem a saját belső szimbólumrendszerünkkel való megismerkedés áll fókuszban. Az alkotást nem a művészeti vezérli ebben e megközelítésben, hanem hangsúlyozottan a spontán, szabad megnyilvánulás a cél. Ezen a módon olyan mélyebben rejlő emlékeinkkel, érzéseinkkel is találkozhatunk, amelyeket a szavak világán keresztül nehezebb megközelíteni. A vizuális pszichoterápia csoportos alkalmazásában az „együtt és mégis egyedül” élményét tapasztalhatják meg a résztvevők. Az alkotási folyamat során a saját képekkel való intenzív kapcsolat az egyéni élményt, a képek és a reflexiók megosztása során pedig a csoport megtartó ereje adja a lélektani biztonságot.
Minden nap 9-12,30-ig és 14-17,30-ig zajlik az művészetterápiás csoportfolyamat, az étkezések helyben zajlanak.

Speciális étkezési igényét kérjük előre jelezze!


A programot támogatja az Emberi Erőforrások Minisztériuma, közreműködő szervezet a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal, illetve a  Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság.

Soma Mamagésa előadása

2017. május 19.

Női szerepek megélése, nőiségünkben való kiteljesedés lehetősége




A DOMINO Közhasznú Alapítvány vendége:

SOMA MAMAGÉSA
előadóművész, életszemléleti tanácsadó, spirituális tanító


Előadásának témája:
Női szerepek megélése, nőiségünkben való kiteljesedés lehetősége

Időpont: 2017. május 19 (péntek) 17,00 órától
Helyszín: Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
Szeged, Párizsi krt 8-12.

Az előadás végén Soma dedikálja a könyveit, illetve könyvvásárlásra is mód nyílik.

A belépő díja: 500 Ft/fő.

Az előadásra a regisztráció kötelező, mely megtehető az alapítvány honlapján valamint közösségi oldalán.

A programot támogatja az Emberi Erőforrások Minisztériuma, közreműködő szervezet a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal.

Dr. Sarungi Emőke pszichiáter, gyászterapeuta előadása

2017. április 28.

Gyász- és érzelmi veszteség feldolgozása az egészségünk védelmében

A DOMINO vendége: Dr. Sarungi Emőke felnőtt- és gyermekpszichiáter, csoportanalitikus pszichoterapeuta, gyászterapeuta


Előadásának témája:
"Gyász és érzelmi veszteség feldolgozása az egészségünk védelme érdekében"



A mindennapokban sokféle érzelmi veszteséget (válás, szakítás, munkahely elvesztése, bizalomvesztés, költözés stb.) élünk át, melyek feldolgozása fontos a lelki- és fizikai egészségünk érdekében.
A "hogyan"-okról és a "miértek"-ről szól a gyászterapeuta előadása.


Időpont: 2017.április 28 (péntek) 17,30 óra
Helyszín: Karolina Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola, Szeged


Az előadáson a részvétel ingyenes - de regisztrációfüggő, mely az alapítvány közösségi- és weboldalán lehetséges az alábbi linken:

https://docs.google.com/…/10uBF5OMqTlvYCD_HZq6OrUrp…/prefill


A programot támogatja az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Tavasz kopogtat...

2017. április 8.

Húsvéti kézműves foglalkozás a Tündérkertben


"Bolond idő, esős-napos tavasz,
kertben, gomblukban kis, szines virágok,
az Április egy szerelmes kamasz,
telisóhajtja széllel a világot."

(Varró Dániel)



A DOMINO Közhasznú Alapítvány és a kisteleki Tündérkert szervezésében


HÚSVÉTI KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS


2017.április 08-án (szombaton) 14,00 órától
Helyszín: Tündérkert, Kistelek, Tóalj utca 114-116


A kézműves délután során húsvéti asztaldíszek, kopogtatók készülhetnek - családonként egy alkotáshoz tudunk alapanyagot biztosítani.

Szeretettel várjuk az érdeklődőket!

A programot támogatja az Emberi Erőforrások Minisztériuma, közreműködő szervezet a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal.

Falovacska - Muzsika aprócskáknak

2017. április 4.

Ringató baba-mama program



A DOMINO Közhasznú Alapítvány és a 
zsombói Babamama Klub szervezésében

"Falovacska Muzsika - ölbeli játékok, mondókák 
0-3 évesek és szüleik számára"

Szabó Emese vezetésével.

Várunk, ha szeretsz énekelni, mondókázni, mókázni a gyermekeddel!

Időpont: 2017.április 04-én (kedden) 10,00 órától
Helyszín: József Attila Közösségi Ház és Könyvtár, Zsombó

A programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a DOMINO Közhasznú Alapítvány támogatja, közreműködő szervezete a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal.

Kezdődjön a tavasz Pál Feri atyával!

2017. április 1.

Elégedetten az élettel...


A DOMINO Közhasznú Alapítvány szervezésében

"Elégedetten az élettel'" címmel Pál Feri atya előadása hallható/látható

2017.április 01-én (szombaton) 15,00 órától

Helyszín: Karolina Általános Iskola, Szeged

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, mely az alábbi linken  megtehető:

https://docs.google.com/forms/d/15_3Ewi4QGvQB5Zurs-GGTesQJ7wKTGi6nvKPcBNXfaA/edit

Szeretettel várjuk az érdeklődőket!

A programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatja, közreműködő szervezet a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal.

Bábterápiás foglalkozás

2017. március 21.

Mindenki városa a bábok országában...



A DOMINO Közhasznú Alapítvány támogatásával a 
Karolina Általános Iskola szervezésében

"Mindenki városa a bábok országában..." 
címmel bábterápiás mesefoglalkozásra kerül sor

2017. március 21, 8,30 órától
a Karolina Általános Iskolában.

Foglalkozás vezetője: Kiss Ágnes bábterapeuta, bábszínész

„Barboncás terápia” három egymásra épülő szakaszból áll. Kiindulópontja a gyógyító mese, a bábterápia és a rajzterápia, a módszer ezeket a terápiákat rituális elemekkel ötvözi. 
A Barboncás terápia lépésről lépésre segít a probléma kibontásában.

A programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatja, közreműködő szervezet a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal.

ÉFT program Dr. Török Szabolcs egyetemi docens vezetésével

2017. február 17.

Az érzelemközpontú terápia alkalmazási lehetősége a gyakorlatban




A DOMINO Közhasznú Alapítvány és az
az Alapítvány a Mentálhigiéné Oktatására szervezésében
ÉFT program!

MŰHELYTALÁLKOZÓ SEGÍTŐ SZAKEMBEREKNEK



Dr. Török Szabolcs egyetemi docens (Semmelweis Egyetem, Mentálhigiéné Intézet) előadása:

"Érzelemfókuszú Terápia alkalmazási lehetőségei a gyakorlatban"
címmel

Az előadás után gyakorlatias szemléletű műhely gyakorló szakembereknek, mely a korszerű ÉFT-megközelítés csoportos- és egyéb alkalmazási lehetőségeihez nyújt jól használható elmélyülést.

Helyszín: Szent-Györgyi Albert AGORA - Informatórium, Szeged
Időpont: 2017.február 17 (péntek) 9,00 óra
Regisztráció: 8,15 - 9,00 óráig a helyszínen
A programra jelentkezni a következő e-mail címen lehet: marta@szenesem.hu

A programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatja, közreműködő szervezet az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő.

Dr. Csiky Miklós gyermekpszichiáter előadása

2017. február 1.

Mi is az az ADHD?



Nehezen megy a tanulás?
A házi feladat kínszenvedés?
Gyakran álmodozik ahelyett, hogy figyelne?

A DOMINO Közhasznú Alapítvány támogatásával és a Karolina Általános Iskola szervezésében induló KAROLINA Szülőklub első vendége
Dr. Csiky Miklós az ADHD kezelésére specializálódott gyermekpszichiáter,
a Bethesda Gyermekkórház és Svábhegyi Gyermekkórház orvosa

Az előadás témája:
- mi is az az ADHD?
- hogyan ismerhető fel?
- honnan ered?
- mit okoz?
- kinek van tennivalója?

Az előadás helyszíne: Karolina Általános Iskola, Szent György terem (Szeged)
Időpontja: 2017.február 01 (szerda) 17,00 óra

A program támogatója a DOMINO Közhasznú Alapítvány, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, közreműködő szervezet az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő

® Litofilm Kft